tomanek blogja

Egy héten belül elintéztem egy athéni és 3 peloponnészoszi szállást + 2 autókölcsönzést (az utóbbiban kaptam némi segítséget is) 6 embernek, előtte alaposan átnézve egymillió lehetőséget és közben végig normálisan kommunikálva az útitársak felé mindent.

Szóval jöhet az a hétvége, szept 1-től meg a 12 napos kiszakadás, yepp.

Jóféle kontent került ide az utóbbi bő 4 hét alatt, köszi a 19 zenés videót és a többit! 

Hajrá az északi és a déli előörsöknek. 
(a kép meg a bigpicture-ről)

Hajrá az északi és a déli előörsöknek. 

(a kép meg a bigpicture-ről)

"A Káli-medence fényre való, a hó a Pilisben ágytakaró”, és akkor most már tényleg hétvégét!

(1. sor) első nap: Szombathely, Fő tér; a kilátás a velemi, tetőtéri szállásunk konyhájának kis ablakából; Velemben készített képek,  
(2. sor) második nap: Szent Vid kápolna, Velem; a Kőszegi-hegység színei a Hörmann forrás és Írottkő felé vezető utakon; az írottkői kilátó falán levő napóra 2010. 10. hó 22-én 12:23-kor, 
(3. sor) második-harmadik nap: további színek a Kőszegi-hegységből (a felső az Óház-tetőről készült); havas hegycsúcsok Ausztriában, a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontjáról, Írottkőről nézve; a Kőszeg közelében levő Hétforrás; a kőszegi Jézus Szíve templom.

(1. sor) első nap: Szombathely, Fő tér; a kilátás a velemi, tetőtéri szállásunk konyhájának kis ablakából; Velemben készített képek,  

(2. sor) második nap: Szent Vid kápolna, Velem; a Kőszegi-hegység színei a Hörmann forrás és Írottkő felé vezető utakon; az írottkői kilátó falán levő napóra 2010. 10. hó 22-én 12:23-kor, 

(3. sor) második-harmadik nap: további színek a Kőszegi-hegységből (a felső az Óház-tetőről készült); havas hegycsúcsok Ausztriában, a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontjáról, Írottkőről nézve; a Kőszeg közelében levő Hétforrás; a kőszegi Jézus Szíve templom.

RIP bajusz

RIP bajusz

kosár vb negyeddöntős leg-legek - szubjektív és hosszú beszámoló

A legkellemesebb meglepetés a csarnokban: tök jól lehetett látni az „ötből” 4-es zónából (a jobb oldali, rózsaszínű, 311-es szektor pepitával jelzett, 2. sorából), pedig előzetesen aggódtam, hogy azzal probléma lesz. Amúgy a világoskék helyekre egyáltalán nem is lehetett jegyet venni a kosárvébé oldaláról, a sötétkék és zöld (1-es és 2-es) zónákra meg – bár a magasabb áraik miatt nem is pályáztunk rájuk - emlékeim szerint már abban az első pillanatban sem lehetett jegyet kapni, amikor az ezredik próbálkozásom után végre rendben működött az a jegyvételi oldal, amin takkra rajta voltam, már hónapokkal előtte kiderítve az időpontot, hogy mikortól lehet jegyeket venni. Az általam elsőre – csak a 60 eurós ár alapján - kinézett, 3-as, lila zónára meg abban a 10-15 percben fogyott el az elővételes, negyeddöntős, mind a négy meccsre vonatkozó csomag, amíg megkérdeztem a velem tartó barátaimat a levlistánkon, hogy akkor mehet-e részükről is a dolog. Szerencsére, mint végül kiderült, mert azért oda, azokban az utolsó percekben talán távolabbi sorokba szóló jegyeket kaptunk volna, ahonnan azért már tényleg elég messze volt a pálya, illetve még a legelső sorai is távolabb voltak a pályától, mint az olcsóbb, 45 eurós, 4-es zóna első sorai (illetve egy egészen erős, fejenként 10 eurós szállítási költség is rátevődött a végén a jegyekre, amivel már azért tűréshatáron kívülre kerülhetett volna némelyeknél a négy meccsre szóló csomag ára). Egyébként meg ugyan a legrövidebb szünetekben ritkábban lőttek a sajtószektor fölé mini, gumi kosárlabdákat vagy pólókat, mint a többi szektor irányába, de a szebb jelenetek ismétléseit kb 30 db, alattam nem sokkal levő, vékony képernyőn tudtam szabad szemmel is követni, amikor a két nagy kivetítő közül az általunk követhető, szemben levőn éppen egy-egy újabb szurkolót mutattak az ismétlések helyett, szóval teljesen rendben voltak a helyeink. Amúgy a negyeddöntős jegycsomag elővétele körüli hercehurca ellenére egyik meccsen sem volt teltház, bár a törökökén közel lehetett a helyzet hozzá, és ha már említettem a két, egy-egy átellenes sarkon levő kivetítőt, akkor a másik két sarokban és még a palánkok mögött levő nagy tábláknak is menne egy pirospont, amelyeken szabad szemmel is látható volt a játékosok mezszáma, neve, faultjainak és pontjainak száma az eredmény, csapatfaultok és egyebek mellett, ami persze nem olyan nagy szám, illetve alapvető is lehet ilyen szinten, de azért jó volt látni azokat is.

A leghasznosabb tárgy mindazonáltal így is a magammal vitt távcső volt, mert a pályára a nagyobb szünetekben kifutó orosz és ukrán táncoslányokat, a masszívabb szurkolótáborokat, ill. a viccesebben kinéző tagjaikat, vagy az olyan apróságokat jobban meg lehetett figyelni, mint pl amikor a litvánok 12. játékosa fülig érő szájjal összepacsizik a gyúrójukkal.

A legkellemetlenebb meglepetés a csarnokban: a biztonsági arcok első napi szarakodása a belépéskor, ahol egyrészt elég nagyott kellett küzdenem ahhoz többször is (pl a félidei, ill. meccsek közti, akkor még táskával kimenős cigiszünet után is), hogy bevihessem a távcsövet, annak ellenére, hogy egy bennfentesebb, ill. magasabb szinten állónak látszó arc megerősítette felém, hogy távcsövet be lehet vinni, csak komolyabb kamerát nem, másrészt az, hogy sokaktól elvették az ételt-italt-öngyújtókat és az aprópénzt. Ez utóbbi azért is volt ravasz dolog, mert a büfében sem adtak vissza aprópénzt, így ha valaki beszopta azt, hogy elvették az apróját, az utána vehetett 5-10-20 líráért egy egylírás teát, vagy féllírás vizet (egy líra kb 150 Ft), már ha egyáltalán volt nála olyan, kisebb címletű papírpénz. De amúgy tanulékony és alkalmazkodó voltam, így pl amellett, hogy az első fogyasztásunkat összehoztuk közösen, négyen kerek összegűre (és apróelvételt sem szoptam be), a végén még pl több öngyújtóval is távoztam - az összeszedetettekből kiszedve a jókat -, mint amennyivel érkeztem.

A legjobb cheerleader csapat az ukrán volt (ami persze nem olyan nagy meglepetés pl a Matula tényfeltárása óta), a legjobb cheerleader csaj pedig az alábbi képen a balról második volt (jobb képet most nem találtam róla, fényképezőgépem meg nincs, sosem volt, a barátok képeit pedig még nem láttam, ill. nem szereztem be):

A legjobb meccs a szerb-spanyol volt, melynek a végén Teodosic feltette a koronát az általam korábban itt már többször is megénekelt „szerb szezonra”. Egyébként jóval több spanyol, mint szerb szurkoló, ill. szimpatizáns volt a csarnokban, de a szerbek szinte minden egyes, az átlagosnál hangosabb úúúzást egyből egy sikeres hármassal toroltak meg, melyekre mindig jólesően nagyott ordítottam, és persze talán ott, a legvégén a legnagyobbat:

A legjobb szurkolótábora a litvánoknak volt. A 125-ös szektort szinte teljesen elfoglalták és még úgy a 322-320-as környékén is egy nagy részt (ezzel egyébként körbevéve a legnagyobb sűrűségben a 124-es szektorban előforduló, kék-fehér, argentin szurkolókat), folyamatosan bíztatták a csapatukat úgy, hogy pl a legalsó soraikban sorban álltak a legkeményebben kinéző arcok egy-egy órási üstdobbal, amit folyamatosan ütöttek ritmusosan, illetve minden egyes szünetben, ha esett, ha fújt, szóval táncoslányok, ismétlések, ill. hülye cuccok dobálása ide-oda, mindig kiterítettek egy nagy litván zászlót az alsó, üstdobos sorig, majd a játék folytatása előtt, teljes összhangban visszaadogatták és –hajtogatták azt a felső sorig. És egyébként is, szupervidáman néztek ki a zöld-sárga szigetek a csarnokban, még az amúgy szintén vicces, többek által is hordott rasztahajas, töröksipkás és egyéb kiegészítők nélkül is.

A leghangosabb szurkolói támogatást ettől függetlenül persze a hazai törökök kapták. Egészen elképesztő volt, hogy még 20-30 pontos vezetésnél is folyamatosan, nagyon hangosan drukkolt nekik a közönség, és a szlovénok minden egyes támadása alatt, az elejétől a végéig ment a még hangosabb úúúúzás és fütyülés. Mindazonáltal számomra barátságosnak tűnt a dolog (és nem csak azért, mert mondjuk egy kakaskodós fault utáni összepacsizást nagyon nagy tapssal díjaztak), szóval talán még egy egál, vagy akár vesztésre álló meccs esetén is csak kevés szem-száj fordult volna véresbe, és pl egy-egy nagyobb szlovén fault után sem pécécte ki magának és fújolta szét az illető szlovén játékost a közönség, stb. Mindenesetre még így, a sima török győzelem mellett is elképesztő volt a hangulat, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet élőben egy gondolom jóval véresszájúbb Fener-Efes rangadó (vagy mondjuk a szomszédban egy Pana-Olympiakosz, ahol azért a füstöléstől kezdve a büntetőt dobó játékos szemébe való lézerezésig minden megy).

A legkomolyabb hangulat talán Ilyasova és Türkoglu zsákolásai után volt a csarnokban, illetve az egyik legjobb bohóckodás az volt, amikor Türkoglu az általa adott gólpassz utáni plussz büntetőzés alatt, csapatának már igen tekintélyes mértékű vezetésekor a saját palánkjánál látványosan bólogatott és mutogatott a közönség felé.

A legnagyobb meglepetés (számomra, a végén*) az volt, hogy a litvánok mennyire komolyan iskolázták le Argentína válogatottjának nem gyenge, előzetesen, a készületlenebb szemlélő számára akár erősebbnek is tűnő, Scola-Prigioni-Oberto-Delfino-Jasen kezdőötösét, de úgy, hogy azok sokszor fel sem tudták emelni a kezüket 24 másodperc alatt, és pl a 66:36-os részeredmény már egészen komolyan arcpirító volt számukra. Ugyanis a Siskauskas-Kaukenas-Jasikevicius-K. Lavrinovic-D.Lavrinovic-Petravicius névsor az otthon maradóké, így egyáltalán nem is játszóké volt a litvánoknál, és így végül a Kleiza-Jasaitis-Kalnietis-Pocius-Javtokas ötös és a Maciulis-Delininkaitis-Jankunas-Seibutis cseresor verte rommá az argentin csapatot (ahogy egyébként előtte a csoportkörökben többek között a spanyolokat és franciákat is legyőzték, bár jóval kisebb különbséggel).

* Így egyébként, a negyedik negyeddöntőnél végül egy meglepetést is láthattam, mert a nyolcaddöntős (persze nem túl merész) tippjeim egytől-egyig bejöttek, és a másik három negyeddöntő is úgy zajlott, ahogy vártam. (OK-OK, mondjuk a szerbek spanyolok elleni győzelemében inkább csak nagyon bíztam, és komolyabb pénzösszegben azért nem mertem volna rá fogadni.)

A legnagyobb oktatófilm a tornán ettől függetlenül, az argentin zakó ellenére szerintem Luis Scola játéka volt a negyeddöntőkig. Az addigi 30 pont fölötti átlaga 61% fölötti dobáspontossággal, 8,3-as lepattanóátlaga, az elképesztően okos helyezkedése és ügyes zárásai, leválásai, a dobó- és indulócselek, sarkazások, a szinte minden mozdulatában megnyilvánuló játékintelligencia, koncentráció, hajtás és versenyszellem (ld pl a brazilok elleni, igen szorosra sikerült nyolcaddöntő hajrájában nyújtott teljesítményét) és a többi – ahogy a kosárlabdázás nagykönyvében is meg lenne írva, ha lenne olyan: ilyen egy képzett, jó játékos. Élmény volt nézni a játékát.

A legjobb csapatok szerintem meg továbbra is az ex-jugó és ex-szovjet válogatottak. Az említett litván teljesítmény mellett azt is öröm volt látni, hogy az egész torna legfiatalabb csapatánál, a szinte csak ‘87-‘89 közötti születésű játékosokból álló szerbeknél a Keselj-Bjelica-Velickovic bedobósor szinte képtelen volt hibázni a masszívan lepattanózgató Krstic, a nyerő kosár mellett szép gólpasszokkal is operáló Teodosic és a többiek ténykedése mellett. Az oroszok ugyan – előzetesen megjósolható módon - kikaptak az (egyébként eddig a nagyobb különbségek és a sok okos passz helyett inkább egy-egyezéssel operáló játék miatt szerintem kb a legkevésbé nézhető meccseket produkáló) amerikaiaktól, de azért szépen helytálltak, a második negyed derekán még vezetve, illetve még a harmadik negyed derekán is csak két kosárnyi távolságra lemaradva egy alkalommal, a szlovénok meg ugyan csúnyán kikaptak a törököktől, de egyrészt az utóbbiaknak a közönség támogatása mellett jó napjuk is volt (bár azért tényleg védekezhett volna jobban a szlovén csapat, mert pl a szerbek, amerikaiak vagy litvánok ellen valószínűleg nem lesz ennyi tiszta helyzete a törököknek), másrészt addig – a csoportmeccsek és nyolcaddöntő során - azért szépen dolgozott a sok szimpatikus fejű játékost is sorai között tudó szlovén csapat.

Amúgy azért bírom az amerikaiakat is, a „szupersztárjaik távollétében” (by magyar sportsajtó) is – pl a régi kedvenc Billupsot, vagy Derrick Rose sebességét, illetve a sok, ’86-’88-as születésű, olyan jómunkásembert, akik már most is a legjobbak a nagyoknál kevésbé híres és népszerű csapataikban -, és az pl eléggé biztosnak tűnik számomra, hogy ellenük és a védekezésük ellen nem igazán fog egyik csapat sem 40 percig üresen dobálgatni távolról, vagy közelről, és akkor, hogy ők is kapjanak egy pozitív leg-címkét is, kiosztanám Kevint Durant felé a világbajnokság legnagyobb, szupersztárnak nem mondott sztárja címkét is, mert ha valaki, aki 21 évesen 30 pont fölötti átlaggal megnyeri az NBA legutóbbi szezonjának a gólkirályi címét, és a korábban „sehol nem jegyzett” csapatával, az Oklahoma City Thunderrel erősen megszorongatja a későbbi bajnok Lakerst, számolatlanul dobálja a kosarakat, akárki próbálja fogni, és majd kirepül a csarnokból, amikor szedegeti a lepattanókat az oroszok ellen, stb-stb nem “szupersztár”, akkor nem tudom, hogy ki az.

A litvánokhoz pedig még egy gondolat erejéig visszatérve: Litvániában rendezik a jövő évi, 2011-es Európa-bajnokságot. A mostani VB-re nem jövő játékosok névsorát már említettem, az argentinok ellen játszók teljesítményét láthatta az, aki megnézte a meccset, és pl Gecevicius vagy Andriuskevicius nem is játszott ott, illetve vannak még állítólag olyan fiatal tehetségeik, akik nem is fértek most bele a keretbe, pl Donatas Motiejunasról olvastam egy füzetben, amit a csarnokban szereztem, amikor a második este folyamán, a harmadik és negyedik negyeddöntő között körbesétáltam a komplexumot.

A legnagyobb sztárszpotting (számomra) végül az lett, amikor a körséta során kb egy perc erejéig Dejan Bodirogától fél méteren belülre kerültem, aki utána besétált a kosárcsarnokos ábrán türkiz színnel jelölt VIP-részre (az előterében szendvicsekkel és egyebekkel), ahová egy hozzám hasonló, mezei kosárrajongót nem engedtek be. Bár tágasak voltak az ottani helyek, de azért így is megküzdött, hogy elférjenek a hosszú lábai, ahogy később láttam, amikor távcsővel is belőttem őt a litván-argentin meccs egy holtideje alatt. Nagyon nagy király volt ez az ember a maga idejében, örültem, hogy láthattam közelről.

A leghülyébb dolog meg talán az volt, hogy a vébé - két kép erejéig már idézett, szerintem néha egész jóféle – plakátsorozatának legtöbb darabján olyan játékos szerepelt, aki pont nem volt ott a vébén (pl Bryant, Nowitzki, Pau Gasol, Kirilenko, Bogut, Okur és Tony Parker), és ráadásul aznap pont csak olyanokat osztogattak, amikor odamentem a pultokhoz, így végül csak egy, játékost nem tartalmazó, sárga plakátot hoztam el (pl egy egyébként pofás, Bryant-eset is otthagyva, amit most utólag kicsit sajnálok is, de igazából még úgy sem tudnám rávenni magamat tiszta szívvel annak a nézésére – tekintettel arra, hogy nem volt ott és nem játszott -, hogy egyébként a képen látható Galata-hídon Eminönüről és a képen látható Yeni Cami felől Karaköy, és az ottani halpiac felé átsétálva (köszi a halsütödés, kiváló tippet, Bodó Marci!), a híd lábánál egyszer még delfineket is láttam úszni és ki-kibukkani a vízben), amelyekre majd maximum ráragasztok néhány olyan matricát a sorozatból, amelyet szintén beszereztem ingyen és amelyeken olyanok vannak, akik valóban játszottak ott (Scola, Türkoglu és Ilyasova a negyeddöntősökből, illetve Varejao, Yi Jianlian, Carlos Arroyo és a kanadai Joel Anthony a korábban távozókból), vagy az A4-esnél nagyobb füzet egészoldalas posztereiből kivágva tolom fel a nagy plakátra a pofásabbakat.

Hát egyelőre ennyi (ma, azaz jobban mondva péntek este értem haza), holnapra talán török és amerikai győzelmet tippelek, a döntőben, vasárnap meg talán(-talán) amerikait, de nem venném annyira a szívemre (sőt!), ha a szerbek és a litvánok (illetve török-amerikai döntő esetén a törökök) rácáfolnának a tippjeimre. 

bajuszkirályság#0, avagy még csak ~kezdeménnyel Isztambulba

bajuszkirályság#0, avagy még csak ~kezdeménnyel Isztambulba

Bő egy hét múlva kezdődik a törökországi kosár vb. Nem lesz szarakodás, pl az amerikaiak a legelső három napon (szombat-vasárnap-hétfőn) egyből játszanak is a csoporton belüli ellenfeleik közül feltehetően legerősebb három csapat, a horvátok, a szlovénok és a brazilok ellen. Mindhárom meccset adja a Sport2, a többire meg - az isztambuli negyeddöntős kitámadásig - újraizzítom az NBA-döntő utolsó meccse óta általam elhanyagolt torivonalakat.

megkésett GPOYW, miután hanyagoltam a szerdai tumbászolást, de azért a bajszomat már elkezdtem néhány napja növeszteni a szeptember eleji, isztambuli hétre (itt még csak rajzolt, by Danyl, @ Faro, Portugal)

megkésett GPOYW, miután hanyagoltam a szerdai tumbászolást, de azért a bajszomat már elkezdtem néhány napja növeszteni a szeptember eleji, isztambuli hétre (itt még csak rajzolt, by Danyl, @ Faro, Portugal)

Tour de France @ boston.com/bigpicture, második rész
Tour de France @ boston.com/bigpicture, első rész
túr dö rögd 
Azt hiszem megtolom idén is, bár most valószínűleg nem teljes körrel.

túr dö rögd 

Azt hiszem megtolom idén is, bár most valószínűleg nem teljes körrel.

(Torch Song: Shine On Me

Bár nincs szerda, de lassan ideje lenne újból eljutni ilyen és ezekhez hasonló helyekre (Madeira & Gosausee):

GPOYW, #Azori-szigetek, 2006 október

(Lagoa das Fogo, Ponta Delgada & Lagoa das Sete Cidades @ ilha de São Miguel, Açores)