Lassan, de biztosan elkezdtem a zárkózást a tavalyi filmtermést illetően is (miután eddig kb. csak a Drive-ot láttam moziban, ami OK volt, bár különösebb katarzist azért nem okozott számomra), legalábbis kezdésnek a Midnight in Paris most teljesen OK volt, ahogy a közben bezabált maláj methi a fokhagymás naan-okkal is, köszi unheimlich & inkeibence. (Mármint a filmes tippért, a naan-os poénért meg Woodyt illeti meg ugyanaz.)
Következőnek meg jöhet mondjuk a Melancholia, annak ellenére, hogy az utóbbi években már egy kicsit elkezdtem megelégelni, hogy Lars von Trier rendszeresen a földbe döngöl a filmeivel, és ezért pl. még az Antikrisztust sem néztem meg. (De a Birodalom második dvd-pakkját azért kiadhatnák majd valamikor itthon, mondjuk úgy kb. 2048-ban, mert azt még megvenném, ha már az elsőt anno beszereztem, aztán meg is nézném újból, egyhuzamban azt a világverő sorozatot.)